A Műemlékvédelem megújítása 2026 című műhelybeszélgetés-sorozat harmadik alkalmára június 16-án került sor, Feladatok és intézmények a műemlékvédelemben címmel.
Sári Zsolt, a
TKKM Közgyűjteményi és Örökségvédelemért felelős államtitkára megjelenésével megtisztelte
a rendezvényt. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az Orbán kormányok alatt a
műemlékvédelem a múzeumoknál is többet szenvedett, amelyet nem lehet
varázsütésre meggyógyítani. Nagy körültekintéssel, széles körű egyeztetések
eredményeként kell és szükséges megfogalmazni egy új műemléki hivatal
felállítását, amely megfelel az állampolgári és a szakma elvárásoknak. Az
eddigi beruházásszemléletű örökségvédelem a legnagyobb tévedés volt, a szakmai
megközelítés lesz az első számú szempont.
Velladics Márta művészettörténész
vitaindító előadásában a hatályos törvényeknek (2023. C. tv. a magyar
építészetről 2001. LXIV. tv. a kulturális örökség védelméről) műemlékvédelemről
alkotott feladatait és kapcsolódó intézmény struktúrát elemezte. Jelenleg a két
törvény együttes használata szükséges, azonban véleménye szerint a
műemlékvédelemnek történeti gyökerei miatt nincs helye az építészeti
törvényben. A hatályos jogi szabályozás tartalmazza a műemlékvédelem általános
feladatait: a műemlékek felkutatását, számbavételét, értékelését,
inventarizálását és nyilvántartását, központi tanácsadó szervezetet, nemzetközi
kapcsolatokat és határon túli emlékek számbavételét, a műemlékek és környezetük
megőrzését, nemzeti vagyon körébe tartozó műemlékek gondozását, kutatás,
oktatás stb. Ezek között vannak tudományos, hatósági és gondnokolási feladatok
(központi intézmény, hatóság, gondnokság), azonban jelenleg nem meghatározott
milyen feladatoknak milyen szervezeti struktúrához kellene tartoznia, szükséges-e
redundancia.
Rácz Miklós régész
hozzászólásában négy közeli országban vázolta fel a műemléki
hivatalokban dolgozó szakemberek létszámát és vázlatos szervezeti felépítését. Csehországban
2000-2400 szakember dolgozik a műemlékvédelem központi és regionális
intézményeiben, amelyek kezeli az állami tulajdonú műemléket is. Ausztriában a
Bundesdenkmalamtnál kb. 200 fő dolgozik, a szövetségi hivatalban és a tagállamokban
lévő részlegekben. Lengyelországban 16 regionális műemléki hivatal található,
az elsősorban módszertani kérdésekkel foglalkozó központi szervezetben kb. 260
fő dolgozik. Szlovákiában 306 fő dolgozik a műemléki hivatalnál, amelyet erős
decentralizáció jellemez.
Fülöp András régész
a műemléki helyszíni kutatások és az intézményrendszer kapcsolatát elemezte.
Visszatekintésében felvázolta, hogy 2010 előtt különböző háttérintézmények végezték
a kutatásokat, de ezek operatív intézményi mivoltuk miatt nagyon sérülékeny voltak.
Az intézményrendszer szétesésével párhuzamos a szakértői rendszer létrejötte,
amelynek nincs meg a minőségbiztosítása. A műemléki intézmény előtt több
lehetőség áll: országosan vagy csak részben kutat (ami állami támogatást
jelenthet) vagy egyáltalán nem kutat, ez utóbbi esetben nem merül fel a hatóság
és a kutatás engedélyezésének összeférhetetlensége. Végül hangsúlyozta, hogy a régész
és a műemléki felügyelőnek együtt kell dolgoznia.
Wittinger Zoltán építész
hozzászólásában leszögezte, hogy a műemlékvédelem az épületek gazdasági műszaki
elavulásán túlmutató értékközpontú, kulturális-műszaki-gazdasági folyamat,
amely az építmények 60 éves ingatlan amortizációs ciklusának megtöbbszörözését,
azaz az épület többszáz évig tartó fennmaradását szolgálja. Nem csak az
intézményrendszert, hanem a műemlék folyamatot is tervezni kell, amelyben
fontos a tulajdonos részvétele és a fenntartás. A korábbitól eltérő felelős állami
gazdálkodási forma és szilárd finanszírozási rendszer szükséges.
Sztojanovics Márton restaurátor
(Magyar Restaurátorok Egyesülete) arra hívta fel a figyelmet, hogy számos
műemlékhelyreállítás esetében, annak ellenére, hogy meg volt a finanszírozás,
az engedély, a restaurátorok képzettsége a végeredmény mégsem lett elfogadható.
Ennek okát a helyreállításban résztvevők közötti kommunikáció hiányában, a
beruházások körülményeiben (időfaktor), a háttérintézmény (laborral és
raktárral) és a szakmai kontroll hiányában látja. Felajánlotta a restaurátor
egyesület segítségét a szakértői munkában, de erősen bírálta a műemléki
szakértői névjegyzékbe való felvétel szabályait.
Bagdány Judit jogász
(Kulturális Javak Főosztály) felszólalásában összefoglalta, hogy a jelenleg 27.
000 védett műtárgy van hazánkban, ebből 8000 található műemlékben. A kulturális
javakat kezelő, jelenleg minisztériumi Főosztály integritása 2001 óta megmaradt.
Feladata: védettség, kiviteli- és behozatali engedélyek, bűnügyi együttműködés
és restitúció, nyilvántartás. Álláspontja szerint nem szerencsés ezt háttérintézménybe
tenni, az EU-ban általában a kulturális tárcánál működnek.
Szabadics
Anita tájépítész az állami tulajdonban álló és központi
örökségvédelmi profilú vagyonkezelők műemlékgondozási gyakorlatát vázolta fel. A
„kastélytörvény” (2024. XXXII. tv.) előtt 274 kastély volt állami tulajdonban,
ezek kb. 70%-a kritikus állapotban van. A nemzeti kastélyprogram országosan is
érzékelhető változást hozott, 30 helyszínen újultak meg (részben) épületek, az
ingatlanokat visszakapcsolta a társadalomba, a település életébe (ráfordítás: 77
milliárd Ft, amiből 55 milliárd Ft uniós forrás). A Forster központ komplexitása,
véleménye szerint megfelelő hátteret biztosított a programnak, de hamar
összeomlott, a NÖF-ben jelenleg nincs meg a szakmai háttér. Fontos a műemlékek
társadalmi megalapozottsága, a funkciók megtalálása, programalkotás. A
műemlékvédelemben elengedhetetlen a helyszíni tapasztalat, a műhely jelleg,
amely aktív élő tudásból tud csak táplálkozni, de sajnos jelenleg egy generáció
hiányzik a szakmából.
A
felkért hozzászólók után Nagy Gergely építész észrevételében
hangsúlyozta, hogy a törvényben szereplő központi tanácsadó testület feladatában
nem azonos a műemléki tervtanáccsal, valamint a szorgalmazta a tárcaközi
kapcsolatot műemlékvédelemügyében a két illetékes minisztérium között. Lővei
Pál művészettörténész véleménye szerint önálló műemléki tervtanácsra van
szükség, amelynek együttműködését szabályozni kell az építészeti tervtanáccsal;
a műemlékvédelmet pedig ki kell venni az építészeti törvényből. Az építész
szervezetek nem álltak ki a műemlékvédelemért az elmúlt évtizedekben (ld.
Hauszmann bizottság). Klaniczay Péter építész az Építész Kamara
műemlékvédelmi tagozatának elnöke (1 hónapja) leszögezte, hogy forrongás van az
országos és területi kamaráknál, de a szervezet kétszintűsége miatt nehéz az
egységes vélemény alkotás. Fullár Zoltán régész szerint tiszta
jogszabályi és működési háttér szükséges és nem lehet szempont a megbízások
esetében az ismeretség. Lászay Judit művészettörténész hozzászólásában
kiemelte az oktatás és a szakember továbbképző központ fontosságát (ld.
Mauerbach, Au.), valamint a korábban még működő Építőipari Múzeum szerepét a bontott
épületelemek megőrzése érdekében. Makai István építész kifejtette, hogy
a minisztériumi, műemlékvédelemmel foglalkozó államtitkárság az elmúlt négy
évben ötször alakult át, a döntéshozók szemezgettek a feladatok és a kollégák
között. A rendszerben kapacitás hiány és elveszett szervezeti tudás van.
Javasolta az építészek műemlékvédelmi jogosultság visszaállítását, és a felhívta
a figyelmet arra, hogy a szakértői rendszerrel visszaélések történtek. Vukoszávlyev
Zorán építész a szakmák együttműködésre helyezné a hangsúlyt, véleménye
szerint a tudományos fellegvár helyett életszerű műemlékvédelem legyen a cél. Rácz
Miklós Fülöp András hozzászólásához megjegyezte, hogy jelenleg összeférhetetlen
az állami intézmény részéről, hogy kutatást végezzen, de a tudományos
dokumentáció nem engedélyköteles és jogi kreativitás a falkutatás is megoldható.
Végezetül Tóth G. Péter etnográfus, történész javasolta a múzeumi
szakmával együttműködést.
Fogarasi
Barbara építész Szemléletváltás a hazai műemlékvédelemben
című, a szervezők számára megküldött munkaanyagában azt emelte ki, hogy
paradigmaváltásra van szükség, a műemlékvédelmi intézményeknek részvételi alapú
működési modelleket kell kialakítani, hogy közelebb kerüljenek a szakmai és
laikus álláspontok, párbeszéden és kölcsönös megértésen alapulva több szereplő
érdeke és értéke integrálásával, ehhez az Európai Unió 2018-ban megjelent, Participatív kormányzás a kulturális örökség vonatkozásában című kiadványa ad
vezérfonalat (magyar nyelvű összefoglaló) (teljes szövege angolul itt található). A szervezeti
felépítésre a Historic England működését és gyakorlati megoldásait hozta fel jó
példaként.
Takács
Katalin tájépítész Belgiumról saját tapasztalatai és
helyszíni tanulmányai alapján küldött írott munkaanyagot. A vallon
örökségvédelmi szervezet széles feladatköreinek áttekintése mellett jó
gyakorlatként részletesen mutatja be a projektkísérő bizottságok ( Comité
d’accompagnement) szerepét. Ezek olyan egyedi konzultációs-tanácsadó
testületek, amelyeket minden olyan jelentős projekt (beavatkozás) esetében
létrehoznak, amely védett műemléket vagy kiemelkedő örökségi értékű ingatlant
jelentős mértékben érint. Fő feladata, hogy segítse a beruházót abban, hogy az
engedélykérelmek benyújtása előtt olyan tervet dolgozzon ki, amely tiszteletben
tartja az ingatlan örökségi értékeit. A projektkísérő bizottság nem csupán egy
ellenőrző szerv: elsősorban szakmai és tudományos támogató eszköz, amelynek
célja a projektek minőségének javítása és az engedélyek későbbi elutasításának
elkerülése. A projektkísérő bizottság tagjai a projekt tervezői, megbízói,
megbízott szakértői mellett az országos műemléki szervezet munkatársa, a
kijelölt hatósági tisztviselő, a külön országos műemléki tanácsadó testület
(Commission royale des Monuments, Sites et Fouilles - CRMSF) előadója, és az
érintett település képviselői. Az adott bizottság a döntéshozatal és a
konszenzus kialakítása érdekében többször tanácskozik a projekt kidolgozása
során, véleményt ad ki, amely az örökségvédelmi tanúsítvány alapjául szolgál. A
tanúsítvány az engedélykérelem melléklete. A bizottság esetenként akár a
kivitelezést is nyomon követi.
Váli
Zsuzsanna restaurátor A restaurálás intézményi helye és szerepea műemlékvédelmi rendszerben című munkaanyagában a restaurátorok részvételének
módja felől közelítette meg a műemlékvédelem feladatait, és megállapította, a
műemlékvédelmi állami intézménynek egy központi restaurátori szervezet szerepét
és feladatköreit is be kell töltenie, amelynek révén a szakterületek
együttműködése, a dokumentációs bázis hasznosulása, a szakmai
minőségbiztosítás, a módszertani mintaként és képzési helyszínként szolgáló
zászlóshajó-projektek valósulhatnak meg.
A műhelybeszélgetésről a FUGA Budapesti Építészeti Központ felvételt készített, amely elérhető a FUGA Youtube csatornáján.
Haris
Andrea – Rácz Miklós