MEGHÍVÓ

A RÉKE (Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete) szakmai estje
a FUGA Budapesti Építészeti Központban (Budapest, V., Petőfi S. u. 5.)
2021. 10. 11., hétfő, 18 h.


Farbakyné Deklava Lilla művészettörténész:
Két minisztérium küzdelme
a várbeli régi Pénzügyminisztérium átépítése


Amikor a MOB megalakulása után Schulek megkapta a megbízást a vári középkori épületek felmérésére, behatóbban kezdett foglalkozni a Mátyás-templommal és környezetével. Ekkor már a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium működött a két kapcsolódó, korábbi, jezsuiták emelte épületben, így a tulajdonviszonyok és az épületegyüttes használata merőben különbözött a 18. századihoz képest. A jezsuiták alatt a három épületet szerves összefüggésben használta a rend, a templom Schulek-féle kutatásai során azonban egyre több
feszültség keletkezett a szomszédos két épületben működő Pénzügyminisztérium és a
templom építési irodája között. Schulek hosszú csatát vívott a templomnak a zártsorú építésből való kiszabadításáért, ami végül 10 év után megvalósulhatott. Ennek azonban
b
őségesen megkérte az árát a Pénzügyminisztérium: a templomépítő alap terhére, az építési iroda és a kivitelezésben résztvevő szakemberekkel terveztette meg és építtette fel a keresztszárnyat az északi oldalon, majd bár a saját költségén, de ugyanazok munkájával állíttatta helyre az északi épület dunai és udvari homlokzatait. Ezzel a korábbi, egyszerű homlokzatú barokk épület helyett egy neobarokk megjelenésű impozáns együttes jött létre, amely a budai polgárváros szövetébe is másként illeszkedett.
 

Az előadás élőben látható a FUGA YouTube csatornáján, valamint később a RÉKE facebook oldalán és honlapján - http://epuletkutatas.blogspot.com/