Műemlékvédelem megújítása - Összefoglaló a harmadik műhelybeszélgetésről

A Műemlékvédelem megújítása 2026 című műhelybeszélgetés-sorozat harmadik alkalmára június 16-án került sor, Feladatok és intézmények a műemlékvédelemben címmel.

Sári Zsolt, a TKKM Közgyűjteményi és Örökségvédelemért felelős államtitkára megjelenésével megtisztelte a rendezvényt. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az Orbán kormányok alatt a műemlékvédelem a múzeumoknál is többet szenvedett, amelyet nem lehet varázsütésre meggyógyítani. Nagy körültekintéssel, széles körű egyeztetések eredményeként kell és szükséges megfogalmazni egy új műemléki hivatal felállítását, amely megfelel az állampolgári és a szakma elvárásoknak. Az eddigi beruházásszemléletű örökségvédelem a legnagyobb tévedés volt, a szakmai megközelítés lesz az első számú szempont.

Velladics Márta művészettörténész vitaindító előadásában a hatályos törvényeknek (2023. C. tv. a magyar építészetről 2001. LXIV. tv. a kulturális örökség védelméről) műemlékvédelemről alkotott feladatait és kapcsolódó intézmény struktúrát elemezte. Jelenleg a két törvény együttes használata szükséges, azonban véleménye szerint a műemlékvédelemnek történeti gyökerei miatt nincs helye az építészeti törvényben. A hatályos jogi szabályozás tartalmazza a műemlékvédelem általános feladatait: a műemlékek felkutatását, számbavételét, értékelését, inventarizálását és nyilvántartását, központi tanácsadó szervezetet, nemzetközi kapcsolatokat és határon túli emlékek számbavételét, a műemlékek és környezetük megőrzését, nemzeti vagyon körébe tartozó műemlékek gondozását, kutatás, oktatás stb. Ezek között vannak tudományos, hatósági és gondnokolási feladatok (központi intézmény, hatóság, gondnokság), azonban jelenleg nem meghatározott milyen feladatoknak milyen szervezeti struktúrához kellene tartoznia, szükséges-e redundancia.

Rácz Miklós régész hozzászólásában négy közeli országban vázolta fel a műemléki hivatalokban dolgozó szakemberek létszámát és vázlatos szervezeti felépítését. Csehországban 2000-2400 szakember dolgozik a műemlékvédelem központi és regionális intézményeiben, amelyek kezeli az állami tulajdonú műemléket is. Ausztriában a Bundesdenkmalamtnál kb. 200 fő dolgozik, a szövetségi hivatalban és a tagállamokban lévő részlegekben. Lengyelországban 16 regionális műemléki hivatal található, az elsősorban módszertani kérdésekkel foglalkozó központi szervezetben kb. 260 fő dolgozik. Szlovákiában 306 fő dolgozik a műemléki hivatalnál, amelyet erős decentralizáció jellemez.

Fülöp András régész a műemléki helyszíni kutatások és az intézményrendszer kapcsolatát elemezte. Visszatekintésében felvázolta, hogy 2010 előtt különböző háttérintézmények végezték a kutatásokat, de ezek operatív intézményi mivoltuk miatt nagyon sérülékeny voltak. Az intézményrendszer szétesésével párhuzamos a szakértői rendszer létrejötte, amelynek nincs meg a minőségbiztosítása. A műemléki intézmény előtt több lehetőség áll: országosan vagy csak részben kutat (ami állami támogatást jelenthet) vagy egyáltalán nem kutat, ez utóbbi esetben nem merül fel a hatóság és a kutatás engedélyezésének összeférhetetlensége. Végül hangsúlyozta, hogy a régész és a műemléki felügyelőnek együtt kell dolgoznia.

Wittinger Zoltán építész hozzászólásában leszögezte, hogy a műemlékvédelem az épületek gazdasági műszaki elavulásán túlmutató értékközpontú, kulturális-műszaki-gazdasági folyamat, amely az építmények 60 éves ingatlan amortizációs ciklusának megtöbbszörözését, azaz az épület többszáz évig tartó fennmaradását szolgálja. Nem csak az intézményrendszert, hanem a műemlék folyamatot is tervezni kell, amelyben fontos a tulajdonos részvétele és a fenntartás. A korábbitól eltérő felelős állami gazdálkodási forma és szilárd finanszírozási rendszer szükséges.

Sztojanovics Márton restaurátor (Magyar Restaurátorok Egyesülete) arra hívta fel a figyelmet, hogy számos műemlékhelyreállítás esetében, annak ellenére, hogy meg volt a finanszírozás, az engedély, a restaurátorok képzettsége a végeredmény mégsem lett elfogadható. Ennek okát a helyreállításban résztvevők közötti kommunikáció hiányában, a beruházások körülményeiben (időfaktor), a háttérintézmény (laborral és raktárral) és a szakmai kontroll hiányában látja. Felajánlotta a restaurátor egyesület segítségét a szakértői munkában, de erősen bírálta a műemléki szakértői névjegyzékbe való felvétel szabályait.

Bagdány Judit jogász (Kulturális Javak Főosztály) felszólalásában összefoglalta, hogy a jelenleg 27. 000 védett műtárgy van hazánkban, ebből 8000 található műemlékben. A kulturális javakat kezelő, jelenleg minisztériumi Főosztály integritása 2001 óta megmaradt. Feladata: védettség, kiviteli- és behozatali engedélyek, bűnügyi együttműködés és restitúció, nyilvántartás. Álláspontja szerint nem szerencsés ezt háttérintézménybe tenni, az EU-ban általában a kulturális tárcánál működnek.

Szabadics Anita tájépítész az állami tulajdonban álló és központi örökségvédelmi profilú vagyonkezelők műemlékgondozási gyakorlatát vázolta fel. A „kastélytörvény” (2024. XXXII. tv.) előtt 274 kastély volt állami tulajdonban, ezek kb. 70%-a kritikus állapotban van. A nemzeti kastélyprogram országosan is érzékelhető változást hozott, 30 helyszínen újultak meg (részben) épületek, az ingatlanokat visszakapcsolta a társadalomba, a település életébe (ráfordítás: 77 milliárd Ft, amiből 55 milliárd Ft uniós forrás). A Forster központ komplexitása, véleménye szerint megfelelő hátteret biztosított a programnak, de hamar összeomlott, a NÖF-ben jelenleg nincs meg a szakmai háttér. Fontos a műemlékek társadalmi megalapozottsága, a funkciók megtalálása, programalkotás. A műemlékvédelemben elengedhetetlen a helyszíni tapasztalat, a műhely jelleg, amely aktív élő tudásból tud csak táplálkozni, de sajnos jelenleg egy generáció hiányzik a szakmából.

A felkért hozzászólók után Nagy Gergely építész észrevételében hangsúlyozta, hogy a törvényben szereplő központi tanácsadó testület feladatában nem azonos a műemléki tervtanáccsal, valamint a szorgalmazta a tárcaközi kapcsolatot műemlékvédelemügyében a két illetékes minisztérium között. Lővei Pál művészettörténész véleménye szerint önálló műemléki tervtanácsra van szükség, amelynek együttműködését szabályozni kell az építészeti tervtanáccsal; a műemlékvédelmet pedig ki kell venni az építészeti törvényből. Az építész szervezetek nem álltak ki a műemlékvédelemért az elmúlt évtizedekben (ld. Hauszmann bizottság). Klaniczay Péter építész az Építész Kamara műemlékvédelmi tagozatának elnöke (1 hónapja) leszögezte, hogy forrongás van az országos és területi kamaráknál, de a szervezet kétszintűsége miatt nehéz az egységes vélemény alkotás. Fullár Zoltán régész szerint tiszta jogszabályi és működési háttér szükséges és nem lehet szempont a megbízások esetében az ismeretség. Lászay Judit művészettörténész hozzászólásában kiemelte az oktatás és a szakember továbbképző központ fontosságát (ld. Mauerbach, Au.), valamint a korábban még működő Építőipari Múzeum szerepét a bontott épületelemek megőrzése érdekében. Makai István építész kifejtette, hogy a minisztériumi, műemlékvédelemmel foglalkozó államtitkárság az elmúlt négy évben ötször alakult át, a döntéshozók szemezgettek a feladatok és a kollégák között. A rendszerben kapacitás hiány és elveszett szervezeti tudás van. Javasolta az építészek műemlékvédelmi jogosultság visszaállítását, és a felhívta a figyelmet arra, hogy a szakértői rendszerrel visszaélések történtek. Vukoszávlyev Zorán építész a szakmák együttműködésre helyezné a hangsúlyt, véleménye szerint a tudományos fellegvár helyett életszerű műemlékvédelem legyen a cél. Rácz Miklós Fülöp András hozzászólásához megjegyezte, hogy jelenleg összeférhetetlen az állami intézmény részéről, hogy kutatást végezzen, de a tudományos dokumentáció nem engedélyköteles és jogi kreativitás a falkutatás is megoldható. Végezetül Tóth G. Péter etnográfus, történész javasolta a múzeumi szakmával együttműködést.

Fogarasi Barbara építész Szemléletváltás a hazai műemlékvédelemben című, a szervezők számára megküldött munkaanyagában azt emelte ki, hogy paradigmaváltásra van szükség, a műemlékvédelmi intézményeknek részvételi alapú működési modelleket kell kialakítani, hogy közelebb kerüljenek a szakmai és laikus álláspontok, párbeszéden és kölcsönös megértésen alapulva több szereplő érdeke és értéke integrálásával, ehhez az Európai Unió 2018-ban megjelent, Participatív kormányzás a kulturális örökség vonatkozásában című kiadványa ad vezérfonalat (magyar nyelvű összefoglaló) (teljes szövege angolul itt található). A szervezeti felépítésre a Historic England működését és gyakorlati megoldásait hozta fel jó példaként.

Takács Katalin tájépítész Belgiumról saját tapasztalatai és helyszíni tanulmányai alapján küldött írott munkaanyagot. A vallon örökségvédelmi szervezet széles feladatköreinek áttekintése mellett jó gyakorlatként részletesen mutatja be a projektkísérő bizottságok ( Comité d’accompagnement) szerepét. Ezek olyan egyedi konzultációs-tanácsadó testületek, amelyeket minden olyan jelentős projekt (beavatkozás) esetében létrehoznak, amely védett műemléket vagy kiemelkedő örökségi értékű ingatlant jelentős mértékben érint. Fő feladata, hogy segítse a beruházót abban, hogy az engedélykérelmek benyújtása előtt olyan tervet dolgozzon ki, amely tiszteletben tartja az ingatlan örökségi értékeit. A projektkísérő bizottság nem csupán egy ellenőrző szerv: elsősorban szakmai és tudományos támogató eszköz, amelynek célja a projektek minőségének javítása és az engedélyek későbbi elutasításának elkerülése. A projektkísérő bizottság tagjai a projekt tervezői, megbízói, megbízott szakértői mellett az országos műemléki szervezet munkatársa, a kijelölt hatósági tisztviselő, a külön országos műemléki tanácsadó testület (Commission royale des Monuments, Sites et Fouilles - CRMSF) előadója, és az érintett település képviselői. Az adott bizottság a döntéshozatal és a konszenzus kialakítása érdekében többször tanácskozik a projekt kidolgozása során, véleményt ad ki, amely az örökségvédelmi tanúsítvány alapjául szolgál. A tanúsítvány az engedélykérelem melléklete. A bizottság esetenként akár a kivitelezést is nyomon követi.

Váli Zsuzsanna restaurátor A restaurálás intézményi helye és szerepea műemlékvédelmi rendszerben című munkaanyagában a restaurátorok részvételének módja felől közelítette meg a műemlékvédelem feladatait, és megállapította, a műemlékvédelmi állami intézménynek egy központi restaurátori szervezet szerepét és feladatköreit is be kell töltenie, amelynek révén a szakterületek együttműködése, a dokumentációs bázis hasznosulása, a szakmai minőségbiztosítás, a módszertani mintaként és képzési helyszínként szolgáló zászlóshajó-projektek valósulhatnak meg.

A műhelybeszélgetésről a FUGA Budapesti Építészeti Központ felvételt készített, amely elérhető a FUGA Youtube csatornáján.

Haris Andrea – Rácz Miklós

Műemlékvédelem megújítása 2026 - Összefoglaló a második műhelybeszélgetésről

 A Műemlékvédelem megújítása 2026 című műhelybeszélgetés-sorozat első alkalmára június 4-én csütörtökön került sor, Műemléki hatóság, mint a szakmai támogatás eszköze? címmel.

Zelenyánszki Éva jogász, a fővárosi kormányhivatal tisztviselője a műemléki hatósági – jelenleg kormányhivatali és minisztériumi – munka jogszabályi kereteit és fő területeit mutatta be. Kitért arra, hogy egyes feladatoknak, így az elővásárlásnak nem a hatóságnál, hanem a minisztériumnál lenne a helye, ugyanakkor például a nyilvántartás szakmailag jelenleg nem megfelelő helyen van a minisztériumi szinten. Bemutatta a „nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások” súlyos problémáit, jelezve, hogy a jogintézmény megszüntetendő. Ismertette a TAO kedvezményekhez kapcsolódó igazolások ügykörét, és azok szakmai problémáit is.

Veöreös András soproni műemléki felügyelő, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöke a jelenlegi hatósági rendszer egyik fő problémájaként azt nevezte, hogy a kormányhivatali rendszer vezető szintjein olyanok foglalnak helyet, akik egyáltalán nem értenek a műemlékekhez, és nem is érdekli őket, hogy mit jelent a műemlékvédelem. Hangsúlyozta, nagyon nehéz megértetni, hogy a műemléki ügyek ügyfeleivel, a tulajdonosokkal, építtetőkkel való kapcsolat legfontosabb része nem hatósági munka, hanem egyeztetés lenne, hogy a szorosan vett hatósági döntés már kölcsönös konszenzus eredménye legyen. Nagyon fontos lenne amiatt, hogy a szakmai vezetők is a műemlékvédelem elhivatott művelői legyenek. Az intézményi keretekkel kapcsolatban hangsúlyozta a műemléki tervtanács, a központi feladatellátás és a vertikális, emellett a horizontális szakmai kapcsolatok fontosságát.

Bugár-Mészáros Károly hozzászólásában jelezte, hogy a műemlékek népességarányos számai alapján Magyarország el van maradva az értékes épületek műemléki védésében.

Lővei Pál hozzászólásában a műemléki kategóriák, bírságkategóriák létrehozásának körülményeire utalt vissza, megjegyezve, nem bizonyult be, hogy a különbségtételnek a gyakorlatban valódi jelentősége lett volna.

Varga Piroska építész, műemlékvédelmi szakmérnök a hatósági engedélyezési munkával kapcsolatban azt jelezte, nem életszerű, hogy minden beadványhoz egyforma részletességű építéstörténeti adatgyűjtésre (építéstörténeti tudományos dokumentáció) legyen szükség, és a bajorországi műemlékvédelem fokozatokat lehetővé tevő gyakorlataira utalt.

Kolláth Mária építész, korábbi műemlékvédelmi felügyelő prezentációjában a mentori szemléletű – ideális – felügyelet jellemzőiről beszélt. A bürokráciacsökkentés sikeresen tette életszerűtlenül bürokratikussá az eljárásokat. Ú is megjegyezte, hogy az eljárásokat az építéstörténeti kutatásnak néhol egyszerűbb tartalmúnak kellene lennie, más esetekben viszont fontos lenne, hogy a restaurátori kutatás is tudjon haladni még a tervengedélyezés előtt. (Megjegyzés: a szakmagyakorlási rendelet most is támogatja a kutatási dokumentáció feladathoz igazítását, mégpedig mind az építéstörténeti tudományos dokumentáció, mind a tervdokumentáció tartalmának kapcsán: a dokumentációt a műemlék „tervezett tevékenységgel érintett részére” kell elkészíteni, és a tervdokumentáció mellékleteit „a terv nagyságától és jellegétől függően, megfelelő részletezettséggel” kell kidolgozni.) 

Olyan első, gyorsan kiadható „alapengedély” lehetőségét javasolta, amely a szükséges műemlékvédelmi szakmai kereteket határozza meg. Ilyen, egyeztetést rögzítő előzetes állásfoglalás több ország műemlékvédelmi gyakorlatának része. Hangsúlyozta, hogy a felügyeletnek a műemlékvédelmet képviselő többi szereplővel, szakértőkkel együtt a kivitelezés során is jelen kell lennie, és kísérnie a megvalósítás folyamatát. Áttekintésében részletesen bemutatta a mentori műemlékfelügyelet kritériumait.

Bátonyi Péter hozzászólásában az eljárások elindítása kapcsán felvetette, hogy a folyamat elején elkészítendő értékleltár és annak javaslatai mintegy kötelező okiratként tölthetnének be szerepet a tervezési folyamatra nézve.

Haris Andrea ezzel szemben a felügyelővel való találkozást és egyeztetést tartaná fontosnak minden beavatkozás tervezésének kezdeteként.

Sándor Judit építész az anyagi támogatások elengedhetetlen fontosságára hívta fel a figyelmet, a brit Lottery Heritage Fund példájával.

Makai István építész, a minisztérium korábbi munkatársa javaslatait, gondolatait írásban is összefoglalta és átadta, melyet itt elérhetővé tettünk. Kifejezte, hogy az új közigazgatás kialakításában a műemlékvédelmi szakterület képviselőinek részt kell venni. Felvetette az egységes műemlékvédelmi intézmény továbbra is elsőfokú építési hatóság lehetne műemlékek esetén, akár külön építési ügyintézők alkalmazása által is. A szakértői-építéstörténeti munkák kapcsán jelezte, problémás, ha a felügyelő nem meri kritikával is szemlélni, illetve érdemben kritizálni a szakértői véleményeket.

Eleőd Ákos építész arra hívta fel a figyelmet, hogy a műemlékügy segítői és hátráltatói között egyaránt voltak műemlékes szakemberek és építészek is az elmúlt korszakban, és a szakmák szembeállítása helyett a közös célokra kellene jobban odafigyelni.

Sarkadi Márton építész, műemlékvédelmi szakember prezentációjában a korábbi – 2012 előtti – műemléki szervezet problematikájából indult ki, úgy vélte, az akkori regionális rendszerben a régiók egyre kevésbő támaszkodtak a központra, erősödtek, de ezáltal a műemlékvédelem inkább gyengült. Arra hívta fel a figyelmet, az új rendszer megalakulása kapcsán szükséges, hogy távolabbról ránézve a helyzetre, eldöntsük, milyen alapfeltételek mellett, milyen körülmények között tud jól működni ez a tevékenység. Amellett érvelt, hogy a konszenzust és közös döntést igénylő kétszintes struktúrának vannak jó látható előnyei, és erre a németországi, brandenburgi hivatal konkrét példáját mutatta be (Megjegyzés: kétszintű műemléki döntési rendszer működik Németország mellett Szlovákiában, Ausztriában, Olaszországban, Lengyelországban és más európai országokban is.)

Klaniczay Péter hozzászólásában az építéshatósági rendszer jelenleg még bizonytalan helyzetére utalt, és kétségének adott hangot aziránt, hogy kellő kapacitás jöhet-e létre az építéshatóságoknál ahhoz, hogy a műemlékvédelemben közreműködjenek.

Váli Zsuzsanna restaurátor írott formában foglalta össze és juttatta el a szervezőkhöz javaslatait munkaanyagként A műemléki hatóság intézményi elhelyezése címmel, amelyet itt elérhetővé tettünk. Fontos gondolat, hogy azt javasolja a műemlékvédelmi rendszer megtervezéséhez fel kell tenni magunknak egy sor kérdést arra vonatkozóan, mit várunk  el a rendszertől, és e kérdéseket témakörökre csoportosítva fel is sorolja. Hangsúlyozza, hogy az intézménynek kötelező hatályú döntési jogkört kell adni, akár első fokú, akár szakhatósági szerepben. Következtetéseiben feltétlenül központi és területi egységek két szintjét tartja a feladatellátás feltételének, amelyeknek azonban egyazon intézmény részének kell lenniük. A hatóságnak párhuzamosan kell képesnek lennie közel azonos súllyal szabályozó és támogató feladatkört ellátnia.

A műhelybeszélgetésről a FUGA Budapesti Építészeti Központ felvételt készített, amely elérhető a FUGA Youtube csatornáján.

Rácz Miklós

Műemlékvédelem megújítása 2026 - Összefoglaló az első műhelybeszélgetésről

 

A Műemlékvédelem megújítása 2026 című műhelybeszélgetés-sorozat első alkalmára június 4-én csütörtökön került sor, Társadalom és műemlékvédelem – támogatások szerepe és módja a műemlékvédelemben címmel.

A vitaindító előadásban Rácz Miklós helyzetértékelésként megállapította, hogy a 2012-2026 közötti időszakban a műemlékhelyreállításokre nyílt, pályázati programokkal és a kormányzati döntésekkel elosztott közpénzek között rendkívül egészségtelen arány alakult ki, az utóbbiak esetén pedig a szakmai és demokratikus elvek érvényesülésének hiánya szembeötlő volt.

Adatgyűjtésekkel mutatta be, hogy európai országok rendszeres műemléki támogatási programjaihoz képest a magyarországi nyílt hozzáférésű támogatási összegek és a támogatott műemlékek számai a GDP és a műemlékek számának különbségét figyelembe véve is körülbelül egy nagyságrenddel elmaradnak. Az összehasonlítás alapján legalább 2,3-7,9 milliárd Ft közötti összeg felelne meg Magyarország esetén a nyílt támogatások európai szintjének.

Más országok műemlék helyreállításaiban meghatározó szerepet töltenek be a magánszemélyek és cégek részére is számottevő adókedvezménnyel ösztönzött közhasznú adománygyűjtések. Az adókedvezmény Magyarországon cégeknek egészen minimális, magánszemélyeknek pedig 2008 óta nem létezik, ami európai összehasonlításban egészen kirívó hiány.

Európa legtöbb országától eltérően Magyarországon magánszemélyeket a műemlékfelújítások költségei után semmilyen adókedvezmény nem illet. Elsősorban az ÁFA csökkentésére lenne kézenfekvő és gyors megoldás, tekintve, hogy épületfelújításokra az EU ÁFA direktívája 5%-ot irányoz elő.

A műemlékek tulajdonosainak, kezelőinek többféle helyzet esetén különböző eszközök együttese tud hatékony segítséget nyújtani.

Dobosyné Antal Anna hozzászólásában a népi építészeti emlékek veszélyeztetettségéről, támogatásának előzményeiről, és a 2017-ben indult Népi Építészeti Programról számolt be, tanúsítva, hogy a szakmai felügyelettel végzett előkészítés milyen fontos szerepet játszik a program sikerében, eredményességében.

Vadon János televíziós műsorszerkesztő, műsorvezető, egy kőszegi műemlék ház tulajdonosa a régi épületek vonzerejéről, a múlt iránti lelkesedésről és motivációról, ugyanakkor arról is beszélt, milyen lesújtó tud lenni a felelős közintézmények képviselőinek érdektelensége és közömbössége, és érdemi segítség nélkül a műemlékfelújítás az átlagos magántulajdonos számára sokszor kilátástalannak és lehetetlennek látszik. Városi épület esetén pedig a Népi Építészeti Program sem elérhető. Elmondta, hogy ahogy a legtöbb ember, a régi épületekhez főleg érzelmekkel viszonyul, és a ház méltó helyreállításával az a fő motivációja, hogy minden előttük ott lakó generáció életművét továbbadhassa.

Bognár Gábor, 2025 elejéig az ÉKM vezető tisztviselője több, a minisztériumban végzett fontos vizsgálatot és adatgyűjtést mutatott be, az egyik a különböző típusú műemlékek számított felújítási többletköltségei, amelyek a támogatási intenzitás támpontját jelenthetik. Kiderült, hogy konkrét számításokat végeztek 2022 táján egy hatékony évi támogatási keretösszeg nagyságára, amelyet akkor 4,5 milliárd Ft-ban állapítottak meg - ez most körülbelül 6,8 milliárd forintnak felelne meg. Ugyanekkora nagyságrendet irányoztak elő magántulajdonosok SZJA kedvezményének évi keretére is. Azt is hangsúlyozta, hogy az európai uniós források megnyílása esetén minden egyes támogatási programhoz ki kellene dolgozni a műemlékvédelem lehetséges bekapcsolódásának módját, mert minden esetben van releváns fejlesztési terület a műemlékvédelemben is.

Nagy Gergely, az ICOMOS tiszteletbeli elnöke az ICOMOS Quality Principles – magyar nyelven még meg nem jelent – programját mutatta be, amelyet műemléket érintő európai uniós pályázatok kihívásaira dolgoztak ki, a lényege, hogy csak megfelelő minőségű, elfogadott előkészítési szakasz után, minden szakmai jóváhagyással rendelkező projekteknek legyen megítélhető támogatás, ennek érdekében az előkészítés külön fázisban finanszírozandó.

Bóna István restaurátor (Magyar Képzőművészeti Egyetem) a vitaindítóval kapcsolatban azt jelezte, hogy nem elegendő olyan támogatási program, ahol egy tulajdonos vagy kezelő önerővel részleges támogatásra pályázik, mert vannak olyan értékes, veszélyeztetett, gazdátlanná vált műemlékek is, ahol a teljes helyreállítást az államnak indokolt kezdeményezni és finanszírozni.

Tóth Áron művészettörténész (Eszterháza Központ) észrevétele szerint az EU-s támogatási programok keretei közé általában nagyon nehéz beszorítani a restaurálási munkákkal járó felújításokat – tehát bármely jelentősebb műemlék teljes felújítását – a célszerűtlen határidők miatt.

Sarkadi Márton építész (RÉKE) azt tette hozzá a vitaindítóban bemutatott felsoroláshoz, hogy egyes esetekben, például napelempályázatoknál műemléktulajdonosok más típusú, nem anyagi, hanem szabályozásbeli, illetve személyhez kötött kedvezménnyel kompenzálhatók, a műemlékkel járó kötöttségekért. Más esetekben az átalános pályázatokat rugalmassá kell tenni műemlék épületek támogatására is, például „ablakcsere” címén kiírt pályázatot az ablakfelújításra is kiterjeszteni védett épület esetén.

Alföldi Gábor tájépítész (ELTE HTK) megerősítette azt, hogy az egyedi kormányzati döntéssel megvalósuló nagy léptékű munkáknál a szakmai ésszerűség sokkal nehezebben érvényesül, és felhívta a figyelmet arra, hogy történeti kertek felújítását kedvezőbb körülményekkel környezetvédelmi program keretében sikerült megvalósítani. A közösségi források felhasználására kulcsfogalmakként a szükségszerűség, hitelesség, fenntarthatóság elveit nevezte mértékadónak amely összhangban áll a vitaindító előadással.

Lampert Rózsa építész kormányzati programok keretében felújított egyházi épületekkel kapcsolatos negatív tapasztalatairól számolt be.

Erő Zoltán, Budapest főépítésze a szervezőkhöz írásban eljuttatott javaslatában legalább évi 10-20 milliárd Ft keretösszegű országos műemléki támogatási program szükségessége mellett érvelt, amely tulajdonosoktól illetve önkormányzatoktól elvárt 33-50 stb. %-os önrészhez járulna hozzá. Az adókedvezmények alkalmazását másodlagosnak, sőt, nem kívánatosnak nevezte.

Szintén részletes írott javaslatokat küldött Váli Zsuzsanna restaurátor, ebben alaposan foglalkozott azokkal a szempontokkal amelyekhez az örökségi ökoszisztémaként jellemzett műemléki intézményrendszerek hatékonysága fűződik. Nagyon tanulságos, hiánypótló elemzését és javaslatát, mely remélhetőleg mielőbb írásban külön is megjelenhet, engedélyével munkaanyagként itt egészében elérhetővé tesszük. Felhívja a figyelmet arra, hogy a műemlékvédelmi intézményrendszerbe illeszkedő kutatólaborok támogatásként igénybe vehető vizsgálatokkal tudnak hozzájárulni az előkészítési munkákhoz.

Makai István, a minisztérium korábbi, szintén 2025 elején eltávolított tisztviselője írásban is összefoglalt javaslatait, észrevételeit ismertette. A kedvezményeket állította első helyre, utalt az SZJA jóváírásra és ÁFA kedvezményre, mint a magánszemélyek támogatására célszerű eszközökre, ugyanakkor kitért arra is, hogy a támogatásokat műemléktípus és szükségletet szerint többféle programra lenne szükséges bontani.

Takács Katalin tájépítész írásban küldött adatgyűjtést a belgiumi finanszírozási eszközök jellemző vonásairól. A kiemelt módszertani példák között hangsúlyosak a támogatásból megvalósuló műemlékfelújítások minőségi biztosítási megoldásai, pl. az előkészítés akár 80%-os támogatása, a kezelési tervek elvárása.

Fogarasi Barbara (Magyar Reneszánsz Alapítvány, ICOMOS) a támogatások gazdasági háttere kapcsán felhívta a figyelmet az akkori Forster Központ keretében a Norvég Alap segítségével készített 2016-os tanulmányukra (REVEAL – A kulturális örökség gazdasági és társadalmi hatásainak feltárása), amely azt állapította meg, hogy a magyarországi GDP megtermeléséhez 3,64%-kal járul hozzá az épített örökség. Vizsgálták az európai uniós támogatásokból addig elvégzett hazai műemlékfelújítások gazdasági hatását, és meglepő módon nem találtak érdemi kimutatható pozitív hatást. Ez esetleg a projektek nem megfelelő beágyazottságával magyarázható.

A szervezők a beérkezett és még érkező visszajelzéseket figyelembe véve mielőbb tájékoztatást és javaslatokat kívánnak küldeni Magyarország Kormánya számára.

 

A műhelybeszélgetésről a FUGA Budapesti Építészeti Központ felvételt készített, amely elérhető a FUGA Youtube csatornáján.

Rácz Miklós

Frissítés 26-06-17-én: tévesen jeleztük, hogy Váli Zsuzsanna a Magyar Képzőművészeti Egyetem munkatársa, 2018-ig dolgozott az egyetemen.