A RÉKE (Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete) szakmai estje a FUGA Budapesti Építészeti Központban (Budapest V. Petőfi S. u 5.) 2025. 05. 15. szerda 18.15 h.
Hidvégi Violetta főlevéltáros:
Az Ybl-hagyaték útja a penészgombáktól a klimatizált raktárig
A bemutatót egy tavaly decemberben Budapest Főváros Levéltárában nyílt kiállítás inspirálta, amely megismerteti a látogatókat az intézmény önálló otthonáig vezető küzdelmeivel.
Az előadás Ybl Miklós pályájának indulásától néhány fontos munkát érintve eljut a nagy tekintélyű mesterig, aki 1868-tól haláláig vezette a Bazilika építését. A templomban találkozott a levéltár és az építész utóélete. A II. világháború idején a főváros levéltára legértékesebb dokumentumait a Központi Városházából a Bazilika altemplomába menekítette. 1945 január közepén kiégett az Invalidus-palota Károly körúti frontja és a keresztszárny. Az épületben maradt iratanyag negyede megsemmisült.
Ybl Ervin monográfiájából tudjuk, hogy 1952-ben a templom egy földszinti helyiségében találták meg a kitűnő építész hagyatékát, amely „nyilvánvalóan Budapest főváros tulajdona.” Mivel már birtokon belül volt a levéltár itt helyezték el Ybl Miklós szellemi örökségét. A munkára és tárolásra egyaránt alkalmatlan helyről a koszos és gyűrött terveket fertőtlenítést követően 1980-ban a II. kerületi Heinrich István utca 3–5. alatti Magyar Szentföld-templom épületébe szállítottuk. A tervegység feltárása is itt történt. A tervek azonban nem sokáig voltak a „szent” helyen, 1990-ben a Városházára kerültek. Több felmerült és elvetett székház ötlet kudarca után 2004-ben költözhetett be Budapest Főváros Levéltára a XIII., Teve utca 3–5. alatti korszerű épületébe.
A bemutatót Ybl Miklós néhány a II. világháborúban elpusztult budapesti épületének áttekintése zárja.
A részvételért kamarai pont váltható.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!