Bélapátfalva, apátsági templom - kutatási kérdések


Úgy tűnik, hogy Valter Ilona régészeti feltárása [1] és Szakál Ernő falkutatása [2]  óta eltelt mintegy hatvan év után még mindig vannak nyitott kérdések a templom építéstörténetével kapcsolatban. 
Ilyen elsőként a nyugati homlokzat középső zónájának anyagában sávozott díszítési módja, ennek funkciója, (előcsarnok? L. Gergelyffy [3]), mely szinte emblematikusan jellemzi a templomot.


A templom nyugati homlokzata (Horogszegi Tamás felvétele, 2018)

      
 A két színű kőből emelt kétrétegű  falazat külső burkolatának építőanyagául a sötétvörös-lilás tónusú kvarcandezitet és a világos okker színű andezittufát használtak.[4] Ugyanakkor ez a sávozás csak a két támpillér közötti mezőre, a vízvető párkányig, illetve a conversus kapu fölött két kvádersor magasságáig terjed ki. E mellett még a 13. századi falszövetben találunk néhány lilás színű kvarcandezit kvádert, elszórva. Mindez akár utalhatna arra is, hogy eredetileg az egész templomot a lengyelországi Wachock ciszterci templomához hasonlóan, opus italicum módra, sávozott díszítésű falakból emelték volna, és a váltást esetlegesen terv- vagy a bányászható kőanyag helyének megváltozása okoztatta.

A rózsaablak alatti kváderfestés
(Horogszegi Tamás felvétele, 2018)

              Ebben a relációban figyelemre méltó az a tény, hogy a főszentély, amellyel a templom építkezését elkezdhették, egészen más struktúrát mutat, mind a kváderek mérete, mind részben a kőanyag tekintetében. Megjegyzendő még, hogy a homlokzatépítéshez szükséges állványlyukak nyugati homlokzaton csak a középső zónában vannak, míg a szintén sávozott díszítésű conversus-kapu fölötti falmezőben nincsenek, ami szintén valamilyen váltást jelezhet a munkamenetben, miként az is hogy ezen kívül a 13. századi falszövetben csak az északi kereszthajó felső zónájában vannak, ott téglával befalazott, állványlyukak. (Szintén megjegyzendő, hogy a nyugati homlokzaton a párkány alatt is van két, téglával befalazott fészek, ami nem építési állványhoz, hanem valószínűleg az előcsarnok félnyereg fedéséhez tartozott.) 
A nyugati homlokzat középmezőjének kiemelt szerepére utalhat a foltokban megmaradt, többrétegű díszítőfestés, amelyet nagyrészt az eleve  sávozottan díszített falfelületre festettek, alapvakolat nélkül. A támpillérek felülete a fejezetek magasságáig színes kváderosztást kapott, ami a főkapu felé kifordult a homlokzat síkjára, a rózsaablak alatti párkány alatt viszont úgy tűnik monokróm okker festett kváderek voltak, fehérre festett fugákkal.  

A kváderfestés részlete (Horogszegi Tamás felvétele, 2018)

                     A festett kváderosztás teljesen eltérő ritmusú, mint a templom kőkiosztása. A nyugati homlokzat kapuzatai szintén kaptak díszítő festést és közöttük a falmező is festett volt. A kváderfestés rendszere legjobban a conversus-kapu kereteléséről olvasható le, itt maradt meg a legépebb töredék. Az ajtónyílás homloksíkján és a keret belső felületén is nyomokban megmaradt a vörös és sárga kváderfestés. A festett kváderek között a fugát két fekete vonal közötti fehér csík alkotja. A kváderfestés a keret belső oldalára is befordul. Ez a vöröses és sárgás kváderfestés szinte szó szerinti megfelelője D. Mezey Alice kutatásai nyomán a jáki déli kapuról ismertnek,[5] és Ják körében is előfordul.[6]

A templombelső kelet felé
(Horogszegi Tamás felvétele, 2018)

                        Kutatási kérdések még jócskán vannak a templombelső műformái tekintetében is. Az, hogy a mellékhajók féloszlopos, bimbós fejezetes falpillér rendszere nincs formai kapcsolatban a főhajó pilléres-konzolos rendszerével vélhetően a hosszan elnyúló középkori építésmenetnek és az ezt rekonstruáló barokk építkezésnek köszönhetjük. Viszont izgalmas építéstörténeti kérdéseket vet fel maga a pillérforma a gótikus lábazattal és a 13. századi profilformát mutató konzolfejezetekkel. A tagozatok a konzolok 13. századi eredetét igazolja, viszont a  pillér lábazati profilja, élszedésének félgúlás megállítása egy késői,  14. század második felére keltezhető befejezést sugall, hasonlóképp a pillér keleti és északi oldalán levésett gótikus baldachinfülke is.

A barokk karzat (HT_2018)


Az 1737-ben kezdődött barokk kori helyreállítás, az az ekkor  megjelenő műformák művészettörténészi feldolgozása sajnos még várat magára.  A helyreállítás során lebontották és újraépítették a két mellékhajó oldalfalát, a szentélyeket részben újrafalazták, valamint beboltozták a templomot. Mindezek a munkák mellett új sekrestye, illetve karzat épült. Végeredményként a templom tömegének cca. 20 százaléka maradt az első, románkori építési periódusból, a többi barokk kori. 

A sekrestye (Horogszegi Tamás felvétele, 2018)

A sekrestye belső nyugat felé (2006)

Figyelemre méltó, hogy a 18. századi helyreállítási munkák során a középkori műformákhoz nyúltak vissza, így a sekrestye esetében is, melynek, tölcsérbélletes ablaka, belső gótikus formát követő boltozata és historizáló stílusú konzolai a templom 13. századi műformáihoz igazodnak. Mindez a barokk kori gótizálás olyan kiemelkedő (és igen csekély számban megmaradt) emlékei sorába emeli a sekrestyét, mint a márianosztrai pálos templom gótizáló szentélye, vagy a pannonhalmi késő gótikus kerengő boltozat-kiegészítése. Igen sajnálatos, hogy a tulajdonosi szándék és az azt megalapozó tudományos munka értéktelennek és eliminálandónak ítéli ezt a magyar építészettörténetben kiemelkedő fontosságúnak számító épületrészt, és nem mellesleg szintúgy a barokk karzatot.

Bozóki Lajos

A cikk a Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete szervezésében a FUGA Budapesti Építészeti Központban 2018. szeptember 24-én elhangzott előadás kivonatos összefoglalása



[1] Valter Ilona: A bélapátfalvi monostor feltárási munkálatai 1964-ben. In: Herman Ottó Múzeum Évkönyve 1966. 199-223. 
[2] Szakál Ernő: Jelentés a bélapátfalvi munkálatokról. Műemlékvédelem III. 1959. 200-209
[3] Gergelyffy András: A bélapátfalvai apátsági templom. Bp. 1960.
[4] Szakál, 1959.  201.
[5] D. Mezey Alice: Ják, Szent György templom.  Bp. 1999. 12-13. 16.
[6] Szakács Béla Zsolt: Homlokzatok színessége a romanikában. In. Magyar műemlékvédelem XIV. Bp. 2007. 227.