A RÉKE (Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete) szakmai estje a FUGA Budapesti Építészeti Központban (Budapest V. Petőfi S. u 5.) 2026. 03. 26. csütörtök 18 h.
Sarkadi Márton építész:
Kőszegi római katolikus egyházi épületek helyreállítása 2018-2025
Kőszeg római katolikus templomai és a Szent Erzsébet-ház helyreállítására a Magyar Kormány mintegy 6,5 milliárd forint támogatást adott a Szombathelyi Egyházmegye számára. A rendkívül rossz állapotba jutott épületek kutatása és helyreállítása részben befejeződött.
A Jézus Szíve-templom elsősorban tetőszerkezetének és toronysisakjainak súlyos tartószerkezeti problémái és igényes, 19. század végi, kézműipari módon előállított díszítményeinek javítása, illetve rekonstrukciója miatt jelentett nehéz, s az épület mérete miatt kiemelkedő volumenű feladatot. A temetőkápolna és a Kálvária-templom szintén tartószerkezeti hibái miatt okozott meglepetést, s emellett berendezési tárgyaik restaurálása hozott maradandó eredményt. A Szent Imre- és a Szent Jakab-templom belső régészeti feltárásának es falkutatásának eredményeit kutatói a RÉKE tagjai számára már bemutatták, restaurálási és építészeti helyreállítási munkáiról azonban kevesebb szó esett.
Az előadás a régészeti feltárások, restaurálási és építészeti helyreállítási munkák eredményeinek felvillantása mellett a projekt szervezési kérdéseinek, megvalósítása körülményeinek tanulságait is igyekszik közreadni.
A részvételért kamarai pont váltható.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
