Az elmúlt bő évtizedben a műemlékek, a műemlékvédelem kapcsán újra és újra szempontként kerül elő Magyarországon a műemléki védelem kiterjedésének, a műemlékállomány nagyságának megítélése.
Hivatalos és nem hivatalos nyilatkozatokban érveltek úgy kormányzati szereplők, hogy a védelem köre túlságosan kiterjedt, amit elsősorban csökkenteni indokolt.
Ilyen érvelés kapcsolódott a műemléki besorolások átalakításához, a törlések könnyítéséhez, sőt, programmá emeléséhez, de tágabban indokként volt értelmezhető általában az intézményes műemlékvédelem kiiktatásával kapcsolatban is.
Erre elsősorban a területért felelős államtitkár, L. Simon László 2014 júniusában az MTI-nek adott nyilatkozata hozható példának, mely szerint „azt tervezzük, hogy a teljes magyar műemléki listát átnézzük, és ahol nincs szükség a védettség fenntartására, ott azt megszüntetjük. Sok olyan gazdasági épület, magtár, malom, gyárépület van, amelyek szépek és értékesek, de a műemléki kötöttségek miatt a tulajdonosoknak nem éri meg felújítani őket.”.
A felülvizsgálat célját rövidesen konkrétabban is megfogalmazta: „Nem ördögtől való […], hogy szűküljön a lista.” […] – majd konkrétan kimondja: „…sok az indokolatlanul védett épület.” (Laky Zoltán: A nagy műemlékrosta. Heti Válasz, 2014. augusztus 7., 44-46)
Ennek fényében még súlyosabb az a körülmény, hogy a hazai műemlékek száma lakosságarányosan valójában a legtöbb más európai országhoz képest igen alacsony.
A lenti diagram az ezer fő lakosra jutó egyedileg védett műemlék épületek számát mutatja Európa egyes országaiban. Ez a szám ki tudja fejezni, hogy egy ország milyen arányban tartja értékesnek, közérdekből megőrzendőnek, vagy éppen megmentendőnek saját (eltűnő, pusztuló, veszélyeztetett) építészeti környezetét.
A szisztematikus kutatásokon,felméréseken alapuló védetté nyilvánítás, mely, mint alaptevékenység, mindenhol az intézményes állami műemléki feladatellátás lényeges, elengedhetetlen része. Ausztriában például évről évre több százas nagyságrendű az előirányzott új védetté nyilvánítások száma (2012-2015 között évente 500 felett volt), és 2017-ben, a műemléki hivatal (Bundesdenkmalamt) állami ellenőrzésekor a védetté nyilvánítások számának a tervtől való elmaradását tették kritika tárgyává.
Hazánkban a műemlékké nyilvánítás 2012 óta lényegében leállt, így e téren Magyarország lemaradása csak tovább nőtt.
 |
Rácz Miklós
A hivatkozásokkal ellátott teljes cikk a RÉKE 2022-es, „A védelem körei” című tanulmánykötetében jelent meg (szerk.: Bardoly István – Haris Andrea), amely digitális formában elérhető egyesületünk oldalán.
