1972-ben Budapesten rendezték az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) 3. kongresszusát. Magyarország kezdeményezte a nemzetközi találkozó hazai megszervezését, mert ebben az évben ünnepelték a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságának, az intézményes magyar műemlékvédelem megalakulásának 100. évfordulóját. A találkozó témája a legvitatottabb műemlékes kérdések egyike volt: „Modern építészet történeti együttesekben és műemlékekben”- régi és új, múlt-jelen és jövő együttélésének lehetősége. Az e témakörbe tartozó kérdések megvitatásához, a megvalósult gyakorlat bemutatásához a környezetet a budai Várnegyed, a műemlékek és a modern építészet együttese jelentette. Vitathatatlan politikai szándékkal: hiszen a háború után az új társadalmi helyzetben a köztulajdonon alapuló műemlékvédelem jó propagandája kívánt lenni a kongresszus.
 |
| A frissen újjáépült OMF-székház a Duna felől a Hilton Szálló megépülése előtt |
 |
| A barokk palota udvarának lefedésével kialakított „lebegő födémes” aula Domanovszky Endre műemlékeket felidéző mozaikképével (Az épület helyreállításának tervezői Erdei Ferenc, Havassy Pál építészek és Lőrinczi Edit belsőépítész) |
Ekkor debütált a frissen felújított székház a budai Várnegyedben, a Táncsics utca 1-ben. 1971-ben fejeződött be a második világháborúban súlyosan sérült, majd hosszú időn át használaton kívül álló épület helyreállítása. A műemlékvédelem új székházában helyet kapott a kutatói, tervezői, szakigazgatási munka. Külön teret kapott a könyvtár, a fotótár, a rajzokat, terveket őrző tervtár és az Építészeti Múzeum. A tervezőknek műterem, műhely kellett, a kutatóknak csendes szoba, a gyűjteményeknek megfelelő raktározási lehetőség, a kutatószolgálathoz hely, tárgyalótermek, a leletek számára pedig raktár és múzeumi kiállítótér.
Gyűjteményeivel együtt a műemlékvédelem, hosszú átszervezések után, idén hagyja el a házat.
Mi maradt Budapest ostroma után a Táncsics utcai épületből, honnan indult a helyreállítás?
A második világháborúban súlyos kárt szenvedett ház majdnem két évtizeden át használaton kívül állt. A helyreállítás ideje alatt készített fotósorozat elsőrendű forrássá vált az épület építéstörténeti kutatásakor. A második világháborúban a legjelentősebb kár a Táncsics utcai szárnyat érte. Az épület délnyugati fele nagy szakaszon teljesen elpusztult, ugyanakkor egészen szerencsés módon megmenekült a gazdagon díszített kőkeretes kapu. A pusztulás mértékéről fénykép és felmérési rajz is tanúskodik.
 |
| Az épület az egykori Verbőczy, a mai Táncsics utca felől a második világháború után (MÉM-MDK Fotótár) |
Nagyon jelentős, műemlékileg, történetileg izgalmas környezetben áll az épület a Nagyboldogasszony templom, a domonkos, majd jezsuita kolostor és a Régi királyi ház tágabb környezetében. A Táncsics utca a Bécsi kaputól a Mátyás templomig vezet. Ugyanezen a vonalon haladt a középkor óta. Az utca jellegztes rajzolatát a vár védművei és a belső városfal határozták meg, a telkek ehhez igazodtak. A déli telekszomszéd a középkori eredetű Szent Miklós domonkos kolostor, amelynek tornya és templom hajójának északi fala ma is áll. Itt épült fel a terület feltárása után a Hilton Szálló épülete.
1966-ban megkezdődött a romos épület felmérése és régészeti kutatása, amelyet H. Gyürky Katalin vezetett. Az ásatás eredményeként kiderült, hogy a telken több, különböző korú középkori ház is állt. A telek északi oldalán lépcsőzetes beépítés vonala érzékelhető, melynek alapján jól azonosítható 17. századi Hauÿn féle térképen (1687).
Középkori tulajdonlástörténetének rekonstruálásához kevés forrásra támaszkodhatunk. Az utcát az 1730-as években Joseph Gassenak hívták, a József bástya után. 1774-ben Szlatiny Ferenc Buda városbírája volt az ekkor már egyesített telken álló épület tulajdonosa. A palota szobordíszes kapuja átvészelte a háborús időket. A második barokk kiépítés lehet a címer- és atlaszdíszes kapuval hangsúlyozott, négyzetes udvar körül felépülő barokk palota. Ma már nincs meg a címerkép, még a nyomai is eltűntek, de egy 1922-ben készült homlokzatrajz alapján a Pejacsevich család címereként azonosítható. A család a 19. században is a házban lakott.
 |
| Szepessy Sándor felmérési rajza 1922-ben a homlokzatról. Az építész az angol nagykövetség megbízásából tervezte meg az épület átalakítását. A felmérési rajz alapján azonosítható a mára elpusztult címerkép (MÉM-MDK Tervtár) |
A század kilencvenes éveiben már a Piret-család apró címere látható a kapura téve. Piret de Bihain belga (vallon) bárói család tagjai éltek a házban. 1920-ban az épület a Hatvany-Deutsch család tulajdonába került. 1922-ben a brit nagykövetség vásárolta meg. Szepessy Sándor építész felmérési rajzokat és fényképeket is készített az épületről, így a neobarokk átalakítás előtti állapotról pontosabb képünk lehet.
 |
| Az épület 1922-ben az átépítés előtt. A brit nagykövetség vásárolta meg az épületet 1922-ben, az átépítést Szepessy Sándor tervezte (MÉM-MDK Fotótár) |
Az épületet ekkor építették át neobarokk stílusban. A második világháború idején az angolok átengedték ingatlanjaikat a független Svájc intézményeinek, így a Táncsics utcai épület Carl Lutz svájci alkonzul rezidenciája lett. A diplomata nemcsak embermentő, de szenvedélyes fotós is volt. Az ostrom előtt és után is fényképezte az épületet, képei az építéstörténet fontos forrásai.
 |
| Az 1922-es átépítés után. A háború kitörésekor az egykori brit nagykövetség épülete a svájci alkonzul Carl Lutz rezidenciája volt (Fortepan) |
1965-ben állami tulajdonba került. 1966 óta védett műemlék. 1967-ben született a határozat, hogy az épületet a műemlékvédelmi hivatal, akkori nevén az Országos Műemlék Felügyelet székháza legyen. 1969-ben kezdődött meg a helyreállítás, amely 1971-ig tartott.
A 18. századi barokk palota jellegzetességeinek egy részét őrzi még a ma álló épület. A homlokzatok közül leginkább a Táncsics utcain fedezhető fel a legtöbb barokk részlet. A homlokzattagolás gazdagsága, a középső axisnak nemcsak a díszes kapu, de a fölötte elhelyezkedő három magasabb, félköríves záradékú ablak is kiemelt hangsúlyt ad.
Az angol nagykövetség reprezentatív igényeinek megfelelően 1922 után épült ki a második emelet, amely az Ibolya utcai homlokzaton (a mai Hilton felé) és a Duna felöli oldalon neobarokk vázadíszes oromzattal készült el. Ekkor épülhetett a Dunára néző homlokzat teraszos pavilonja is. A főhomlokzat ablakain, a kapukon díszes kovácsoltvas rácsokat helyeztek el.
 |
| Az épület az ostrom után: Carl Lutz a kertben és a délkeleti részben lévő „fürdőszobában” (Fortepan) |
A háború súlyos károkat okozott az épületben, sokáig tető és nyílászárók nélkül állt. A Táncsics utcai homlokzaton a kaputól jobbra lévő homlokzat csaknem teljesen elpusztult, ugyanakkor az Ibolya utcai homlokzat neobarokk átalakítása nagyrészt megmaradt. Az 1960-as évek elején az akkor már 15 éve romosan álló épületet a brit nagykövetség teljesen újjá akarta építeni. A tervezett átépítést az akkori műemlékvédelmi hivatal nem engedélyezte. Az angol nagykövetség így elállt építtetői szándékától.
A háború pusztításaira adott válaszok Európa-szerte nagyon eltérők voltak: teljes rekonstrukció vagy modernizmus a két szélsőség. Lengyelországban vetődött fel legtragikusabb módon a régi városok, műemlékek újjászületésének kérdése. Társadalmi igénnyé vált az újjáépítés, akár egész városképek esetében. A németek is csatlakoztak ehhez. A minden vonatkozásában modern megoldások mellett egyedül Olaszország és Magyarország tört lándzsát. A műemlékvédelem újjáépített székháza új műemlékvédelmi programot jelenített meg. Az új elvek szerint kortárs építészeti elemek megjelenése a műemlékekben a hamisság ellenében a hitelességet erősíti, mert az arányok, a tömeg és a méretek figyelembevételével az eltérő anyaghasználat és technológia nem konkurál a történeti részek esztétikai értékeivel.
Az OMF-székház esetében a barokk kori állapotot visszaidéző rekonstrukció készült. Az Ibolya utcai homlokzaton így nem a neobarokk attikadíszes homlokzat, hanem a 20. század eleji átalakítás előtti állapot, archív fotó alapján, a barokk homlokzat rekonstrukciója készült el. A neobarokk télikertet megtartották, de homlokzattagolása egyszerűsödött, árkádíves nyílásait beüvegezték.
Ugyanakkor a jellegzetes tömeg megmaradt, megőrizték a közlekedőrendszer logikáját. A konzolsorral alátámasztott feltehetően a barokk építési periódusban nyitott, a századfordulón beüvegezett faszerkezetes függőfolyosót nem rekonstruálták. Helyette alumíniummal burkolt vas- és üvegszerkezetes függönyfal épült, az így megnövelt tér az első emeleten körüljárható volt, egészen a 2000-es évek elejéig, az új tárgyaló megépüléséig. A barokk hagyománynak megfelelően következetes a terek, a szintek hierarchiája, amelyet a belsőépítészet, a berendezés minden részlete tükröz: a közös használatú, reprezentatív tereket márvánnyal burkolták, az irodákba egységes tervezésű irodabútorok kerültek. Mindennek megkoronázásaként az új funkcióhoz tervezett műalkotások is készültek: a lefedett udvar északi falára Domanovszky Endre által tervezett mozaikdísz került, a főlépcső pihenőjének falán Thury Mária gobelin-képe kapott helyet, a kertben Zákány Eszter és Orosz János „Bimbó” alkotása látható.
Modern építészet beilleszkedése a történelmi környezetbe a műemlékvédelemnek örök dilemmája. A korszak műemlékes helyreállításainál kiemelt szerep jutott a kutatásnak. A tervezési munkák szakszerű megalapozása ekkor vált alapvető igénnyé, mert az eredmények bekerülhettek a tervekbe. Enélkül lehetetlen volna a megismerésen, az épület megértésén alapuló műemlékhelyreállítás.
Nagy Veronika
A cikk a Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete szervezésében a FUGA Budapesti Építészeti Központban 2019. január 28-án elhangzott előadás kivonatos összefoglalása.
